Példátlan színvonalú programok a mecséri Duna-parton
Zene, tánc, vásári komédiások, fotó- és képzőművészeti előadások, kézműves foglalkozások, gasztronómiai különlegességek, borkóstolók és kézműves sörök bemutatása mellett idén is válogatott fellépők teremtik meg a Ladikos utánozhatatlan fesztivál hangulatát.
A rendezvény ismét bebizonyította, hogy Bécsben élénk és összetartó közössége van a magyar néptánc és népzene kedvelőinek.
Huszonnégy órán át tartó néptánccal, népzenével és hagyományos gyermeklakodalommal várja az érdeklődőket a csíkszentdomokosi Folkmaraton június 19-én és 20-án.
A magyar népi kultúra megőrzését és továbbadását szolgáló új kurzusokat hirdetett a Hagyományok Háza, amelyek már elérhetők az intézmény weboldalán.
Tizenhárom éve nincs köztünk, pedig még csak ma ünnepelné a nyolcvanadikat.
Tervezzétek meg a nyarat a Folknaptár táborlistája segítségével!
A Zeng a lélek kurzussorozat résztvevői mutatják be, mit tanultak. Nyírábrány után hamarosan újabb településeken várható a folytatás.
Berze Nagy János nemcsak tudományos igényességgel kutatta a magyar folklórt, hanem életével is azt példázta, miként lehet a népi kultúrát továbbörökíteni a következő nemzedékekre.
A Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára a táncházmozgalom elindítóját
„Sebő nem csak népzenéről beszélt, és táncokról. Hanem arról is, hogyan vihető át egy kulturális misszió – a Bartók és Kodály nemzedéke által kijelölt program – birodalmakon, háborúkon, vészkorszakon, diktatúrákon, konszolidációkon, rendszerváltásokon és piaci korszakokon, úgy, hogy közben hűséges maradjon ahhoz, amiért létrejött.” Both Miklós írása.
Sebő Ferenc végső búcsúztatása 2026. május 29-én, 14:30-kor lesz a Farkasréti temető ravatalozójában. Hamvainak megszentelése és sírba helyezése a búcsúztatót követően – a család kérésére – szűk körben történik.
Népzenei konferenciát és kerekasztal-beszélgetést szervezett a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
A kétnapos szakmai programot Fekete Krisztián és Hunyadi Péter zenészek, oktatók vezették, akik egyéni és páros foglalkozások keretében segítették a résztvevők fejlődését.
25. tanévét zárja idén a Hétpróbás Néptánciskola. A jeles jubileumról az intézmény tanévzáró előadásán ünnepélyesen is megemlékeztek, majd egy tartalmas táncmulatságot láthatott a közönség.
Múlt pénteken, Cipruson autóbalesetben életét vesztette Tarcsai Helga, a Napraforgók – Bécsi Magyar Néptánc és Népzene Egyesület egykori elnöke.
A jubileumi év eseményeiről, valamint a nemrég bejelentett 2026/27-es évad újdonságairól beszélgettünk a társulat vezetőjével, Mihályi Gáborral.
Tánc, zene, vastaps és hajnalig tartó mulatság pezsdítette fel Komáromot.
Az Aranyhangú kis mókuskák és a Garay Gézengúzok Együttese több arany- és ezüstminősítést szerzett, Siklósi Alíz pedig szólistaként is lenyűgözte a zsűrit.
A Tiszavirág Néptáncegyesület országos fesztiválján a közösség és az összetartozás erősítése legalább annyira fontos volt, mint maga a verseny.
Kecskeméti Televízió
Hogy mit adhat a népzene a fiataloknak, kiknek érdemes jelentkezniük, és hogyan lehet ma közel vinni a hagyományt a gyerekekhez – erről beszélgetünk stúdiónkban Csík János Kossuth-díjas zenésszel.
A zene mindig is az életem szerves része volt és az is marad – kezdi mesélni történetét Horváth Bence.
Zenta
A tanácskozást a Pro Scientia Naturae Alapítvány székházában rendezték meg mintegy 70 vajdasági egyesület képviselőinek részvételével.
Hivatalból búcsúzom, de kapcsolatunk sokkal több volt ennél: példakép, mentor, tanár, barát…
Több mint 1300-an érkeztek a fesztiválra, sokan a határon túlról is. A legjobb koreográfiákat a Szegedi Nemzeti Színházban mutatták be.
Kérdéseinkre Sipos János, az MTA Zenetudományi Intézetének professzor emeritusa, a Zeneművészeti Egyetem tanára, a Magyar Művészeti Akadémia tagja válaszol.





















