A magyar filmgyártás bölcsőjében, a kincses városban tartották Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmjének, a Magyar menyegzőnek az ősbemutatóját.
Véget ért a Bíborpiros szép rózsa vetélkedő
145 előadás, 880 versenyző – ennyien jelentkeztek a Bíborpiros szép rózsa idei évadába, amely a népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek számára kétévente meghirdetett vetélkedő.
A Szögedi ballada címmel rendezett gálaműsoron a Szeged Nemzeti Színházban, két előadáson közel háromszáz táncos táncolt.
Keserű Benedek néptáncos, a Kiskun Múzeum munkatársa kapta idén a Kunszövetség kitüntetését. A Sudár István-emlékdíjjal sokéves néptáncos és hagyományőrző tevékenységét ismerték el.
Benyújtási határidő: 2025. december 16
Megjelent az NKA Halmos Béla Program Kollégiumának nyílt pályázata, amely a népzenei utánpótlást, a magyar népzene hazai és határon túli jelenlétét, valamint a népzenei és világzenei alkotók szakmai fejlődését támogatja.
Ki volt Mátyás István Mundruc?
Varga Zoltán László táncpedagógussal és a ház jelenlegi tulajdonosával beszélgettünk.
NIR felületen december 4-ig lehet benyújtani
Az igényelhető támogatás mértéke a másfél milliárd forintos keretösszegből 500 ezertől 2 millió forintig terjed.
Hangörző
Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről, a fiatalabb generáció megszólításáról, a népzenei örökség dokumentálásának és továbbadásának fontosságáról Molnár Szabolcs prímás, az egyesület elnöke beszélt a Krónikának.
Szabadka
Az eseményre Vajdaság minden részéről és Magyarországról is érkeztek fiatal táncosok, hogy a Kárpát-medence gazdag néptánchagyományát bemutassák.
A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg.
Óbecse
Idén huszonkettedik alkalommal szervezték meg Óbecsén a Ricsaj népművészeti találkozót
Sebő Ferenc és Halmos Béla a hetvenes évek hajnalán szárba szökkent táncházmozgalom legfőbb zenei atyjai. ... Ötven éve megjelent bemutatkozó nagylemezük pedig e mozgalom első szónikus demonstrációja.
Január 22-én kerül a magyar mozikba a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus film, amelyet november 15-én a Kolozsvári Magyar Operában is bemutatnak
Átadták a Csoóri Sándor Program támogatói okleveleit
Az idei pályázati fordulóban – csakúgy, mint korábban – a legnépszerűbb kategóriának a néptánc bizonyult, amely nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is komoly népszerűségnek örvend.
Szabó Csenge és Kindl Gábor interjú
A történetről Botos Boglárka táncoktató, hegedűtanár, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola Ungvári Dayka Gábor Líceumban működő kihelyezett szakkörének vezetője, a Csipkés táncosa mesél.
A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója az ohiói Kenyon College-ban tanít Lábán-kinetográfia és magyar néptánc tantárgyakat, 2026 januárjáig.
Nemzetközi alkotótábor és néptáncfesztivál
2025.szeptember 22. és szeptember 28. között nemzetközi alkotótábor zajlott Napkoron, román, ukrán és magyar művészek részvételével többféle művészeti ágban, melynek művészeti vezetője Vasile Koter fafaragó volt.
A szavazás egyszerű: Küldd el Cimbi kódját (27) SMS-ben a +36-70-707-7000 telefonszámra december 3-án éjfélig!
A néptáncegyüttesek idén is reflektor fénybe kerülnek Kolozsváron
Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes november 20–22. között rendezi meg a népi muzsika művelői, kedvelői körében igencsak népszerű eseményt a kolozsvári Diákművelődési Házban.
Az esten közreműködtek az együttes korábbi táncosai is. A kíséretet a Dűvő Zenekar és meghívott vendégmuzsikusok biztosították.
Ezen a hétvégén immár 23. alkalommal szervezték meg Nagyváradon a Csillagocska Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozót,
A Szarkaláb tagjai hisznek abban, hogy a közösség ereje, a hagyományok tisztelete és az együtt töltött idő képes áthidalni a generációs szakadékokat.
Szinte senki se tudta, mi az: ezt a különleges hangszert vette elő Azahriah
Erdélyből Gyöngyöshalászra érkezett a gyulakuti Szivárvány Néptánccsoport


















