Folkrádió

Elhunyt Karsai Zsigmond

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ma reggel elhunyt Karsai Zsigmond festőművész, a Népművészet Mestere, kedves Zsiga bácsink, sokunk Nagy Mestere. Pihenése legyen áldott. Tanításait, táncát, méltóképpen őrizzük és továbbvisszük.
Kis István



[b]Karsai Zsigmond[/b] (sz. Lőrincréve, Románia. 1920. X. 4.) református, földműves családból származik. Lőrincréve és a Maros–Küküllő köze kiemelkedő táncos egyénisége, akinek tánctudása európai viszonylatban is rendkívül gazdag. Kivételes memóriájú megőrző egyéniség. Táncanyagát 1943 óta folyamatosan követik figyelemmel a tánckutatók, s máig több mint 60 táncrögtönzését őrzi az MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Archívuma, továbbá számos film és videofelvétel található a Magyar Televízió, a különféle táncegyüttesek és magánemberek gyűjteményében. Tőle származik e vidék népzenei hagyományáról készült legteljesebb gyűjtemény, mintegy 800 énekelt és fütyült dallam. Húsz éves koráig élte a falusi fiatalok szokásos életét, s alig jutott túl szülőfaluja, az Alsó-Fehér megyei Lőrincréve határain. 1942-ben a politikai változások hatására szakadt ki hagyományos paraszti közösségéből s vált városlakóvá. Először Kolozsvárra, majd 1943 őszén Budapestre került. Végül Pécelen telepedett le. Elvégezte a Képzőművészeti Főiskola festő szakát, s életét később a festés, az amatőr művészeti mozgalmak szervezése s a folklór hagyományőrző mozgalomban való részvétel töltötte ki. Megfestette emlékeit szülőfaluja táncéletéről, s visszaemlékezéseit alapos néprajzi leírásokban fogalmazta meg. Az általa őrzött lőrincrévi táncokat, dalokat hagyományőrző fesztiválokon, táncházakban mutatta be, tanfolyamokon tanította. Táncaiból számos együttes készített koreográfiát, köztük a Magyar Állami Népi Együttes és a Mojszejev Együttes is.

A Népművészet Mestere címet 1962-ben kapta meg.

___________________________

Mindent a szülőföldjéről hozott haza
Karsai Zsigmond erdélyi folklórhagyományokat honosított meg Pécelen

A festőművész, néptáncos, népdalgyűjtő Karsai Zsigmond több műfajú alkotóként él a köztudatban, akinek sokágú életművében szerves összefüggést teremt az erdélyi népi kultúra és a természetelvű piktúra iránti életre szóló elkötelezettség. Jelenlegi szűkebb pátriájában, Pécelen huszonöt esztendeje hagyományt teremtett a farsangi lőrincrévi bállal, amelyen a művész szülőfaluja, az erdélyi Lőrincréve folklórszokásait mutatják be. Bár Pécel, az egykori falu Budapest-Rákoscsabával most már összeépült kisvárossá növekedett, amikor a központban az utca iránt érdeklődtünk, „Ugye, Zsiga bácsit keresik?” viszontkérdéssel igazítottak bennünket útba a helyiek.

Ligetes-dombos, vadregényes környezete és Karsai Zsigmond házának berendezése is azt a benyomást kelti, mintha a jeles népművész egy darab Erdélyt plántált volna székesfővárosunk tőszomszédságába. Szívélyes fogadtatás, erdélyi recept szerinti, rizsből sütött pogácsa eszegetése közben Zsiga bácsi föleleveníti kalandos életének fő állomásait. Lőrincréven, e Nagyenyed melletti, hatszáz lelkes délerdélyi falucskában fogant, még Magyarországon, de mivel 1920. október 4-én jött világra, már Romániában anyakönyvezték. 1942 augusztusában két okból szökött át a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélybe. Az egyik, hogy szeretett volna festőművésznek tanulni a nagybányai festőiskolában. Első mestere, Székely Mihály újfalusi tanító korán fölfedezte tehetségét, s az is hamar kiderült, hogy úgy járja a lőrincrévei pontozótáncot, ahogy az öregek sem tudják. Ám tervezett első kiállítását megakadályozta a történelem. Besorozták a román seregbe, súlyos vesegyulladást kapott, a katonaorvos megsúgta neki, hogy mivel Romániában nincs orvosi ellátás, csak úgy maradhat életben, ha átszökik „Magyarba”, a kolozsvári kórházban talán még meggyógyítják. A festőiskolai álmok és a betegség együtt bírták rá, hogy az éj leple alatt, erdőkben, hegyek-lankák között bujdokolva egy rutinos csempész vezetésével átszökjön Kolozsvárra. Elérzékenyülni is alig tudott, amikor meglátta a magyar zászlókat a kolozsvári házak ablakában, a magyar határőrkatonák hamar a klinikára szállították. Abban a sokat szidott régi világban elég volt egy formálisan kiállított szegénységi bizonyítvány is a teljes körű orvosi ellátáshoz, két hónap alatt meggyógyították.
Sokat segített neki első mestere, Székely Mihály, aki az első adandó alkalommal átszökött Észak-Erdélybe. Tőle tudta meg, hogy a nagybányai iskola már nem működik, Budapestre kell mennie, ha tanulni szeretne. A kolozsvári Nemzeti Színházban Varga Mátyás díszlettervező vette védőszárnyai alá, a színház és Szolnai Sándor festőművész tanodája alakították világát. Mint román állampolgár és katonaszökevény, csak a színház vezetőségének ajánlólevelével jutott el 1943 őszén a főiskolára. A sikeres felvételi után Erdélyből Pécelre áttelepült testvérbátyjához költözött. Hadifogság, házasság, gazdálkodó évek, téeszesítés, a történelem miatt kétszer is félbeszakított tanulmányok elvégzése után, bár mestereinek nagy része – Burghardt Róbert, Berény Róbert, Papp Gyula – nagyra tartotta, rá kellett ébrednie, hogy Rákosi Mátyás országlása alatt egy erdélyi menekült számára, még ha valódi népi őstehetség is, nem sok babér terem. S bár számos kiállítása volt, máig úgy érzi, hogy a szocializmusban a képzőművészettel nem volt igazi szerencséje.
Karsai Zsigmond az Erdélyből magával hozott táncokkal és a népdalokkal vált híressé. Pécelen 1943-tól kezdve tanította, terjesztette az erdélyi, lőrincrévei népi kultúrát, s a kor elvárásainak megfelelően a főiskolán társadalmi munkában foglalkozott néptánccal. Egy gólyabálban bemutatott lőrincrévei tánckompozíciójára fölfigyelt Szentpál Olga, a Színművészeti Főiskola tánccsoportjának vezetője. S miközben a képzőművészeti főiskolán tanult, a színművészeti főiskolán fizetésért táncot tanított, többek között Rábai Miklósnak ő tanította meg a hamisítatlan erdélyi pontozót. 1961-ben elnyerte a népművészet mestere címet. Hamar fölfedezte Karsai Zsigmondot Kiss Lajos, az Akadémia népzenei csoportjának vezetője is, akinek nyolcszáz népdalt adott át, ezek egy része megjelent a Magyar népzene tára kötetsorozat Lakodalom című fejezetében. A késő ötvenes, kora hatvanas években napszámban járt a Magyar Tudományos Akadémiára énekelni és táncolni, naponta hetvenegy forint ötven fillérért. A hosszú, közös munka végeredményeként a hatalmas anyagból sűrítve jelent meg 1982-ben Kiss Lajos Lőrincréve népzenéje – Karsai Zsigmond dalai című monográfiája. A magyar folklór egyik doyenje, Martin György minden idők legjobb népművészei között emlegette. Vele 1989-ben jelent meg közös könyvük Lőrincréve táncélete és táncai címmel az MTA Zenetudományi Intézet kiadásában. Első igazi hanglemezsikere amerikai kiadásban jelent meg. 1976-ban a Magyar néptáncok és népzene Transsylvania című reprezentatív lemezalbumon a pontozót és a csárdást ama másik világ előtt Karsai Zsigmond lőrinrévei táncai testesítik meg. Önálló lemeze, amelyet 1986-ban Lőrincréve címmel Sebő Ferenccel közösen adtak ki a Táncházi muzsika sorozatban, megkapta Az év hanglemeze díjat.
Karsai Zsigmond 1943-ban elkezdett péceli folklórtevékenységére a több mint két évtizeddel ezelőtt létrejött Ráday Klub nevű kis csoporttal tette föl a koronát. Ekkor kezdődtek el az úgynevezett lőrincrévi farsangok, amelyeket idén huszonötödik alkalommal rendeztek meg a Ráday műemlék kastélyban. Karsai Zsigmond 2000-ben húsz festményét fölajánlotta a nagyenyedi Bethlen-kollégiumnak. A képek ünnepélyes átadásakor hetvenkét péceli táncoslábú polgár látogatott Lőrincrévére, s nagy sikerrel mutatták be keletkezési helyén a hamisítatlan erdélyi farsangi bált Karsai Zsigmond koreográfiájára. A lőrincréveiek viszonozták a látogatást, s a kölcsönös vendégség immár mindkét helység közös hagyományává lett. Karsai Zsigmond nemcsak néprajzi adatközlőként, táncosként, koreográfusként, hanem festőként is számos munkájában örökíti meg a népi szokásokat.

Pósa Zoltán
Magyar Nemzet, 2004. március 30.

Folklista, 2011. március 15.