Folkrádió

Hajtsuk a régi törvényt!

A napokban jelent meg Bárdosi Ildikó kiadásában, a Motolla Egyesület – Debrecen tagsága és Rózsa Péter biogazda támogatásával a „Hajtsuk a régi törvényt!” címmel a debreceni regölés 25 évét bemutató kiadvány, mely tartalmazza a Debreceni Regösök által énekelt ősi regös dallamokat, a regöléshez kapcsolódó köszöntőket és a mitikus szarvas alakját megidéző verseket is. Az értelmező könyvecskében néhány alapvető tanulmány mellett megtalálhatók a debreceni regölés dokumentumai, valamint a CD-n hallható szövegek.

Mérföldkő a regösök működésének 25. éve, hiszen a korábbi években megkezdett munkájuk gyümölcse mostanra érett be.


A könyv megjelenése kiemelkedő esemény nemcsak a „regös csapat” és a Motolla Egyesület – Debrecen életében, hanem fontos az Értéktárak működése szempontjából is, hiszen egy közösségi jó gyakorlat élő példája: egy közel húsz éve működő közösség lényegében saját erőből – egyesületi és egyéni támogatások, valamint sokak önkéntes munkája révén – hozott létre egy ilyen számottevő értéket!

A Belvárosi Galéria, mint a sajtótájékoztató helyszínének megválasztása sem volt véletlen: itt látható az Újraírt népművészet c. kiállítás, mely a tavaly elhunyt Makoldi Sándor nagyhatású munkássága előtt tiszteleg. A regösök a könyvet az ő emlékének ajánlják.

Motolla Egyesület, 2018. március 7.