Berán István
Ő egy olyan művész- és tudósegyéniség volt, aki mindig két lábbal állt a földön. Sosem szállt el magától, működött az önreflexiója. - Berán István
Ehunyt Sebő Ferenc
„Sebő Feri a népzene megújulásának kulcsfigurája volt. Egy olyan személyiség, aki pontosan tudta, hogy ennek a zenének milyen értékei vannak, és hogy ezt az értéket hogyan lehet közvetíteni” – fogalmazott lapunknak Hamar Dániel
Grecsó Krisztián emlékezik Sebő Ferencre
Drága Feri, nem tudok elég hálás lenni. Te tettél versolvasóvá, és ezt nem győztem hangsúlyozni, leírni, elmondani interjúkban, videókban,
79 évesen meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, tekerőlantos, dalszerző és népzenekutató, a táncház-mozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője.
Szombaton a miskolci Művészetek Háza adott otthont a XV. „Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és partiumi elődöntőjének.
Az ünnepen Szepesi László megkereste mikrofonjával az együttes vezetőit, elsőként Matókné Kapási Júliát, aki negyedszázadon át vezette az együttest.
A programsorozat végén arra kértük Hankó Tamást, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége elnökét, értékelje ezt a nagyszabású programot.
A fesztiválnak 2022-es újraindítása óta kiemelt célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a néptáncegyüttesek és utánpótláscsoportok számára
A Táncház Díjat és a Táncház Érméket évente olyan személyiségek vagy csoportok kapják, akik kiemelkedő tevékenységükkel előadóművészként, oktatóként, gyűjtőként, vagy bármilyen más módon hozzájárulnak a táncházmozgalom sikeréhez.
Táncold ki magadból a feszültséget!" -szlogennel hirdettünk Táncházat szomabat estére
Az este folyamán dunántúli, felcsíki és moldvai táncokat tanulhattunk és rophattunk Janurik Timi vezetésével, Göntér Balázs segítségével, valamint Cabezali Laura és Bajner Attila közreműködésével.
A Mayossa Hagyományőrző Egyesület szombat délután tartott „Nemzedékek tánca” jubileumi gáláján a Kárpát-medence ismert néphagyománya és tánckultúrája elevenedett meg a színpadon.
Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán vezette Bartina Néptánc Egyesület ünnepelte 60 éves jubileumát, s mind a délutáni, mind az esti előadásukon fellépett majd félezer táncos, az egyesület mai tagjai, s az ünnepre eljött sok régi bartinás.
Kicsik és nagyok együtt ropták a táncot szombat este Salgótarjánban egy vidám, közösségi eseményen.
A Berecz: apja-fia – Tanítás helyébe példa című műsorukban együtt élt és szuszogott a színpadon tánc, népdal, ízes tájnyelven előadott mese és a szalonok zongoraszava.
Orendi István szerint a néptánc alapja a személyes jelenlét. Addig él, amíg közösségben történik. És Székelyudvarhelyen jelenleg történik.
Ahol a fotók is táncra perdülnek
Hat évtized emlékeit, világjáró turnék pillanatait és egy összetartó közösség erejét mutatja be a Bartina Néptánc Egyesület jubileumi kiállítása.
Nem szorítható háttérbe az az óriási tömeg, amelyik napi szinten a népművészetben él Negyvenötödik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a magyar identitás és az élő néphagyomány legnagyobb seregszemléjét, az országos táncháztalálkoz
Népzenekutatás, népi előadóművészet, interaktív gyerekprogramok. Mind-mind olyan dolgok, amelyek központi szerepet foglalnak el dr. Pásku Veronika mindennapjaiban.
Soha ennyi fiatal nem táncolt itt, csúcsot döntött ez a verseny
A régióból, többségük megyénkből érkezett táncos, összesen 77 produkcióval örvendeztetnek meg bennünket a színpadon
Fülek
Varga Norbert elismert néprajzos a füleki Rakonca Néptáncegyüttes alapítója, megszűnéséig vezetője, a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia munkatársa.
Kerítéskiállítással tiszteleg a Magyar Művészeti Akadémia Kallós Zoltán születésének 100. évfordulója előtt.
Budai Ilona élete fő céljának tartotta a népdalok terjesztését, tanítását és megszerettetését, s annak a lelkiségnek az elültetését az emberek, főként a fiatalok szívében, amelyet ezek a dalok hordoznak.
itt a győztesek listája
Szekszárdon a Gyermek néptáncosok XVII. Országos Szólótánc Fesztivál Dél-dunántúli Regionális Válogatóját a bartinás táncosok ismét kiemelkedően szerepeltek.
Hérics Fesztivál volt Csorváson
A fesztivál minden generációt megszólított, az óvodás korúaktól a szépkorúakig láthatták a nézők a különböző korosztályokat táncolni, zenélni, énekelni.
Együd Árpád is büszke lenne a hallottakra
A statisztikák önmagukért beszélnek: 39 versenyszámban összesen 133 versenyző mérettette meg magát.
















