Folkrádió

A népdal és a néptánc nem megférnek egymás mellett, hanem együtt járnak

Borbáth Szilveszter 2017-ben döntős lett a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc vetélkedőn, a 2018-as Döntők döntőjében pedig az énekes szólisták és énekegyüttesek kategória fődíját érdemelte ki – idézi fel a fiú történetét a Liget. Szilveszter jelenleg Nyíregyházán jár iskolába. A széles körű ismertség hatásairól, jövőbeli terveiről a népdalénekes-táncművésznek készülő fiatalember a Liget portálnak adott interjút.

A fiatal népdalénekes úgy vallott: még mindig a történtek hatása alatt van. „Nem is tudtam igazán feldolgozni az egészet” – mondta. Bárkivel találkozom itthon, ez a téma mindig előkerül. Mint mondta, a két tévéműsort összehasonlítva a másodikban már bátrabban lépett színpadra, hiszen nem volt idegen számára a tévé közege.

„Így másodjára olyan volt, mintha hazamennék: ismert volt a környezet, ismertek voltak az emberek” – idézte fel, majd hozzátette: „Nehézségi szempontból is az idei fontosabb, mivel öt év versenyzőit hívták vissza ezúttal, s én úgy gondolom, hogy meg is találták a legjobbakat, úgyhogy nagyon erős volt a mezőny. Emellett a produkciók összeállítása is más volt, jóval hamarabb le kellett adni a produkciókat, most nem mi választottunk, hanem a zsűri” – magyarázta.

Szilveszternek nem csak örömöt és sikert, de kihívást is hozott a Döntők döntője. „Például kikötés volt, hogy minden tájegységet érinteni kellett, és ezért is volt ez, hogy például a székelyföldieknek egy szatmárit kellett énekelni. Ha nem lett volna ez a szabály, én biztosan több itthonit, hazait vittem volna a tehetségkutató színpadára” – mondta az énekes. Megjegyezte: nem a színpadon, hanem a szavazásokkor izgult jobban. A bírákról szólva azt mondta, minden zsűritag véleményét egyaránt tiszteli, elfogadja, hiszen a folklór legjobbjairól van szó.

A vargyasi fiú elárulta azt is, hogy sokan meglepődnek azon, hogy férfiénekesként került a műsorba. Mint mondta, a zsűri is sokat hangoztatta, de inkább elismerésre méltó jelenségként értékelte, és többször elmondta, hogy ez ritka, de örömteli dolog.

Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában győztes erdélyi Borbáth Szilveszter (b) átveszi az OTP Bank egymillió forintos nyereményét a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor A Döntők Döntője fináléjában, a Duna Televízióban 2018. december 21-én.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szilveszter első osztályos korában kezdett énekelni, otthon is ezt hallotta, ebben nőtt fel. A néptánc az iskola kezdetével érkezett meg az életébe. Mint mondta, az éneklés és a tánc „nem csak megfér egymás mellett, hanem együtt is jár (…), kiegészítik egymást, s örülök, hogy én mindkettőt tudom képviselni, hogy tovább vihetem mindkét vonalon a néphagyományt.” A fiú jelenleg Nyíregyházán jár iskolába. „Bentlakásban vagyok amúgy, s nyíregyházi napjaim nagyrészt az iskolában telnek, mivel elég sok órám van: napi tizenegy-tizenkettő. Én táncművészeti tagozaton vagyok, táncosnak tanulok” – mondta.

A terveivel kapcsolatban elárulta: „Majd a budapesti Táncművészeti Egyetemre szeretnék felvételizni, ott szeretnék tovább tanulni, de továbbra is mindkét irányt szeretném tartani, énekelni is szeretnék és táncolni is, illetve mindkét téren fejleszteni magam.”

Sonline, 2019. január 5.