Folkrádió

A Kárpátalja Néptáncegyüttes is bemutatkozott a XXXVIII. Táncháztalálkozón

Első alkalommal képviselte vidékünket néptáncegyüttes a táncházmozgalom legnagyobb és legmagasabb rangú országos seregszemléjén. Az április 5–7. között XXXVIII. alkalommal megrendezett Országos Táncháztalálkozóra és Kirakodóvásárra idén közel húszezren látogattak el.

A Táncháztalálkozó keretében első alkalommal lépett színpadra a kevesebb mint egy éve működő Kárpátalja Néptáncegyüttes, amely a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és a Budai Vigadó után itt is sikeresen képviselte Kárpátalját.

A háromnapos esemény a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság legnagyobb népzenei, néptáncos és kézműves seregszemléje. Az eseményt 1982 óta minden év tavaszán a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében szervezik meg. A rendezvénysorozaton kézművesek, a szakma legkiválóbb népzenészei és néptáncosai várják az érdeklődőket különböző programok, koncertek, táncházak által a Papp László Budapest Sportarénában. Az egész napos programok lezárásaként minden este színvonalas gálaműsorokkal örvendeztették meg a közönséget.

A táncháztalálkozó zárónapján, április 7-én szervezték meg a Minden magyarok táncát, melyen több száz táncos a határon túlról és a diaszpórából érkezve – egyetlen próbával a háta mögött – a színpadon együtt kalotaszegi táncokat adott elő. A Minden magyarok táncában Kárpátaljáról az ungvári Csüllő néptáncegyüttes, a Kokas Banda és a Kárpátalja Néptáncegyüttes is fellépett.

Az esti gálakoncert keretében közel tízezres tömeg előtt adott nagykoncertet Pál István Szalonna és bandája és a CimbaliBand. A két zenekar műsorában a Kárpát-medencei magyar népzenei örökség mellett balkáni zenék és népzenei feldolgozások is felcsendültek. A műsor egyik attrakciójaként a Kárpátalja Néptáncegyüttes is bemutatkozott, viski táncokkal képviselve vidékünket. A táncegyüttes nagy sikert aratott. Kárpátalja először mutatkozhatott be főműsoridőben saját táncegyüttese által a táncházmozgalom legnagyobb rendezvényén. Ezzel végre egy nagy hiányosságot is pótoltunk, hiszen a határon túli területek közül Kárpátalját ismerték a legkevésbé. Immáron ez a régió is bemutatta, hogy néphagyománya él, és nemcsak része, de aktív művelője is az egyetemes magyar néptáncmozgalomnak.

Busai Norbert, a Táncháztalálkozó szervezője kérdésünkre elmondta: „A táncháztalálkozó egy nagy seregszemle, ahol a néptáncosok, népzenészek összegyűlnek, példát vesznek egymásról, és ez egy fejlődési lehetőség is egyben. A gálaműsorokban olyan adatközlőket, hagyományőrzőket igyekszünk bemutatni a profi zenészek és táncosok mellett, akik ezt a kultúrát még őrzik és művelik. Kárpátaljára kitérve: régebben volt már viski tánctanítás, de első alkalommal lép fel a Kárpátalja Néptáncegyüttes, képviselve Kárpátalját. Ez azt is üzeni, hogy egy nyelvet beszélünk, és éljünk bárhol a világban, mi összetartozunk” – fogalmazott Busai Norbert.

Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője a koncertet követően így nyilatkozott lapunknak: „A táncháztalálkozó a táncházmozgalom születése óta a legnagyobb olyan ünnep, amelyen a legtöbb ember összejön, beleértve a diaszpórát és a határon túli magyarságot. Nagy öröm, hogy idén mi lehetünk a gálakoncert fő fellépői a CimbaliBanddel közösen. Nagyon örültem annak, hogy a Kárpátalja Néptáncegyüttes egyetlen táncos részként helyet kapott ebben a koncertben, s végre Kárpátaljának is helye lett ezen a nagy seregszemlén, ahol méltóképpen be tudott mutatkozni nemcsak zenében, hanem táncban is” – fogalmazott a kárpátaljai származású népzenész.

A koncertet követően a Világok virága című táncos előadás zárta a háromnapos seregszemlét, mely méltó befejezése volt a programnak. A Fitos Dezső és Kocsis Enikő által rendezett és koreografált műsorban – melynek zenei szerkesztője Árendás Péter volt – 8 néptáncegyüttes idézte meg a tavaszi hagyományokat, a húsvéti szokásokat, a májusfaállítást és a párválasztási szokásokat. A műsor során fellépett Berecz András, Navratil Andrea és a Dalinda népdalegyüttes is. A magas színvonalú előadásban virtuóz táncok, kimagasló zenei és énekteljesítmények igazi katartikus élményben részesítették a nézőket.

A szervezők 2020 tavaszán ismét szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Kárpátalja - Online hetilap, 2019. április 9.