Folkrádió

Nagyida lesz az ország közepe

Az ország legrégebbi magyar népművészeti fesztiválja idén rendhagyó módon kétnaposra duzzadt, és ismét festői környezetben, a kastély melletti szabadtéri színpadon kerül megrendezésre, a községi önkormányzat és a kulturális szervezet területi választmányának társrendezésében.

Az első este a népzene és a néptánc jegyében telik. Természetesen főszerepet kap a nagy múltú helyi Ilosvai Néptáncegyüttes, valamint annak juniorjai, illetve szeniorjai. Fellép még a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Kis-Balaton Néptáncegyüttes, a budapesti Bekecs Népzenei Együttes, valamint besztercebányai fujaristák és helyi hagyományőrzők.

Másnap a könnyűzene kedvelői kapják meg a magukét, többek között a rozsnyói Sexit zenekar, a Viktória zenekar, kassai countryzenészek és ír táncosok szórakoztatják a közönséget. A legkisebbek örömére fellép Badin Ádám bábos és mesemondó, valamint a Kelepelők gyermekcsoport Buzitáról. A kassai Pátria régizene- és táncegyüttes a reneszánsz világába röpíti a nagyérdeműt, az est zárásaként pedig ismét színpadra lép a Kis-Balaton, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes és az Ilosvai Néptáncegyüttes.

A két nap alatt összesen mintegy kétszázötven szereplő fordul meg a nagyidai szabadtéri színpad deszkáin.

Demko András, a Csemadok helyi elnöke elmondta, hogy a jubileumra való tekintettel szélesítették a műfaji skálát, így a kínálatban valamennyi korosztály megtalálja a neki tetsző programot. A rendezvény fő szponzora a US Steel konszern, Demko András szerint a vállalat ötvenezer koronás támogatása nélkül nem lehetett volna megrendezni a kétnapos fesztivált. Az önkormányzat húszezer koronát szorított ki a költségvetésből a rendezvényre, az Illyés Alapítványtól, illetve a magyarországi kulturális tárcától pedig összesen huszonhatezer koronát kaptak. A járási Csemadok-nap eddig csupán egyetlen esztendőben, 1968-ban, a szovjet csapatok bevonulása miatt maradt el.

JUHÁSZ KATALIN

Új Szó, 2003. augusztus 5.