Folkrádió

Három napon keresztül várják színes programok a látogatókat Pécsváradon

Mozgalmas lesz a hétvége Pécsváradon, hiszen október 18–20. között rendezik meg a Leányvásárt.

Három napon keresztül az ünneplésé lesz a főszerep a településen, hiszen október 18-án kezdődik a Pécsváradi Leányvásár. Az elmúlt évekhez hasonlóan a programokat idén is a népdaléneklési verseny indítja a Fülep Lajos Művelődési Központban péntek délelőtt tizenegy órakor. A Leányvásár ünnepélyes megnyitója is a művelődési központban lesz délután öt órakor, amelyen a Misina Néptáncegyüttes is közreműködik. Az este a könnyűzenei előadóké lesz, a nagyszínpadon fellép Vastag Tomi, a Children of Distance és Horváth Tomi. A Szentháromság téren pedig a Pécsváradi Big Band koncertezik.

Zenés ébresztővel indul a szombat a városban, majd tíz órától népzenei és néptáncbemutatók kezdődnek. A Leányvásár szépe szépségverseny résztvevői délben mutatkoznak be a művelődési központ előtt, ezután indul a szavazás. Idén először esküvőt is rendeznek, a leányvásár első ifjú párja szombaton fél háromkor kel egybe a művelődési ház előtt. A szépségverseny öt órai eredményhirdetése után ismét sztárfellépők szórakoztatják a közönséget, Varga Viktor, Dér Heni, Pápai Joci, az Apsons Woodstock ’50 és a Hooligans ad koncertet. A napot pedig a leányvásári bál fogja zárni.


A rendezvény zárónapján is bőséges lesz a programkínálat, tízkor indul az egyik legnagyobb látványosság, a menettánc a város főutcáján. Csengeri Attila, Vermes Tímea és Nánási Helga délután kettőtől ad elő musical slágereket, fél hattól pedig Cserháti Zsuzsa emlékkoncert lesz Apaceller-Czigola Orsi és a Mohácsi Zenészek Baráti Köre közreműködésével.

A Lukács-Napi búcsúhoz kötődő programnak a két fő védjegye a gesztenye és a bor, ebből is látszik, hogy finom falatokból sem lesz hiány a rendezvényen. Külön gasztroudvart alakítanak ki, ahol frissen készülnek majd a különlegességek.

A Leányvásár évről évre egyre népszerűbb, tavaly a látogatók száma tizenötezer körül volt. A hagyományőrző programok mellett az esti könnyű­zenei koncertek is rendszerint nagy sikert aratnak. Az idei eseményre a belépés vasárnap mindenki számára ingyenes, a többi napra viszont belépőjegyet kell váltani a 14 feletti vendégeknek, a pécsváradiak pedig mindhárom napon díjtalanul látogathatják a rendezvényt.

Mészáros Rita

Baranya megyei hírportál, 2019. október 16.