Folkrádió

Az egyes táncfajták jellemzése
Gondolatok a táncról, a magyar népi táncainkról 4. rész

Az egy tőről fakadó tánc az idők folyamán társadalmi rétegződés és típus szerint osztódott. Napjainkra azonban megszűnt a társadalmi rétegződése. A tánc mai felosztását a funkciója határozza meg, táncfajtáit eszerint mutatjuk be röviden.

Néptánc, népi tánc
A tánckultúra legősibb elemeit magába foglaló táncfajta. Évezredeken keresztül hagyományozás útján terjedt. Virágkorát a néptánc a magyar kultúrában a XVIII-XIX. században érte el. Korosztály és nemek szerint tagolódva típusokra osztódik. Nagy költőnk, Arany János csodálatosan jellemzi az Öldöklő angyal című versében kora néptáncát, melyből részleteket idézünk:


„Száz pár mozog, egyszerre mind,
Lesz véghetetlen Labyrinth,
Egy összeszőtt-font tömkeleg,
Megfoghatatlan egyveleg,
Melyben, ahány pár, annyi féle
A tánc alakja és szeszélye,
Mégis azonegy zenemérték
Kormányozza mindenki léptét,
Ennek kimért mozgása dölyf:
Az csúszni látszik, mintha kérne:
Amaz, sebes szemmel kisérve,
Galambját űzi, mint az ölyv,
/…/
De vaj miképp írhassam én le,
Óh nemzetem, szép táncodat!
Búsulni és vigadni, mint te,
Tud e más nép az ég alatt?”

A néptánc az iparosodás előretörésekor, a zárt faluközösségek felbomlása kezdetének idejéig érte el legfejlettebb fokát. Nyugat-Európában a XVIII-XIX. században, Közép- és Kelet-Európában a XVIII-XX. században. Aztán a fellazult faluközösségek fokozatosan nyitottabbá váltak az idegen kultúra befogadására.

A Nyitra és a Zsitva közötti Martoson, Ímelyen, Naszvadon, a „kurtaszoknyás” falvakban: Kéménden, Bényben, Barton, az Ipoly mentén, a „Medves” alján, a Sajó, a Murány, a Bódva völgyén és az azokat kísérő fennsíkokon, de sorolhatnám tovább a tánc-, zene-, dal-, szokáshagyományt akkor még őrzött településeinket, amelyekben csak a XX. század 20-as éveiben, tehát az I. világháború utáni években erősödött fel a faluközösségek fellazulásának folyamata.

A falvak lakosságának körében is fokozatosan tért hódított a polgárság kultúrája és ez háttérbe szorította a nép saját kultúráját, illetve fokozatosan belenőtt abba. Például a Mátyusföld és a Csallóköz középső és felső vidékén majdnem teljesen feledésbe merült a saját népi tánckultúra, illetve nagyobb erőfeszítést igényel a tánchagyomány felkutatása. Az 1900-as évek második felében Martoson, Tardoskedden, Kéménden, Vásárúton, Jókán végzett néptánc-, illetve néprajzi gyűjtéseink igazolták ezt az állításunkat.



Balett
A kései középkori olaszföld a jelenleg ismert balett-tánc őshazája. Tudatosan bemutató szerepkörrel bíró színpadi műtáncként jött létre. A szabad és kötetlen néptánccal szemben mozdulatai kötöttek, szabályai meghatározottak, térformái tudatosan megrajzoltak. Szabályait

1662-ben a Francia Táncakadémia foglalta írott rendszerbe. Az első időkben főleg királyi és főúri családok tagjai táncolták, majd később hivatásos balett-táncosok.

A balett-tánc színpadi műfaj, mely valamilyen drámai és más cselekményt tánccal és zenével fejez ki. Ez a tánc napjainkig óriási fejlődésen ment keresztül. A legnagyobb zeneszerzők írtak baletthez zenét: Mozart, Beethoven, Csajkovszkij, Sztravinszkij, Petrov, Hacsaturján, Bartók Béla és mások.

Az olyan klasszikus balettek, mint a Hattyúk tava, a Rómeó és Júlia, a Gajane, a Párizs lángjai, a Fából faragott királyfi, A cso¬dálatos mandarin sokunk előtt ismertek. Ismeretük az általános műveltséghez tartozik. Sokszor elég a televíziót bekapcsolni és lát¬hatjuk őket, de messzemenően nagyobb élményt jelent színházban, élő előadásban találkozni velük.

A balett is – akárcsak a táncművészet más ágai – hatalmas, sokágazatú művészetté fejlődött. Hivatásos társulatok és kőszínházak sora szolgálja. Rendszerint operatársulatokkal egy színházban, egymás munkáját is kisegítve léteznek, da ma már sok országban, például Magyarországon is, külön színházak állnak rendelkezésükre.

Társas-, illetve báli táncok
E csoport teljes egészében átvette a valamikori nemesi, udvari és néptáncok feladatköréből az önmagunk szórakoztatását, kedvtelését szolgáló funkciót. A társas szórakozás az emberi kapcsolatok kinyilvánításának egyik módja. Ennek egyik eszköze ez a táncfajta. Élete során mindenki aktív vagy passzív módon kapcsolatba kerül vele. Az emberiség igen nagy többsége gyakorlatilag élete szerves részének tudja a táncot. Társas összejöveteleken, családi ünnepségeken a szórakozás egyik fajtája. Már gyermekkorban kezdünk a társastáncokkal ismerkedni, és életünk végéig kapcsolatban maradunk vele.

Minden kornak megvoltak a maga sajátos társastáncai, báli táncai. A XVIII-XIX. századokban létrejöttek a nagy nemzeti táncok: a francia galopp, az osztrák-német valcer, a cseh-lengyel (szláv) polka, az orosz gopak, a spanyol tangó, a magyar csárdás, stb., majd ezek a sajátos nemzeti elemeket őrző táncok Európa-szerte és világviszonylatban is tért hódítottak, általánosan ismertté és táncolttá váltak. Terjesztésükről hivatásos táncmesterek, tánctanárok gondoskodtak. Ma is hivatásos tánctanárok az oktatók.

Ezek a táncok – ellentétben a hagyományos paraszti táncokkal – felépítésükben félig vagy teljesen kötöttek. Meghatározott zenére, zenetípusra meghatározott figurákat kell járni. Szinte évente „születnek” újabb és újabb társastáncok, táncstílusok, táncdalok, zenék, melyek közül az adott kor hangulatát leginkább kifejezők hosszabb ideig fennmaradnak, a többi a „pillanat hangulatával” elmúlik. A fennmaradottak aztán bővítik a klasszikus (standard) táncrend skáláját. Ilyen standard tánc – úgy is mondhatnánk, hogy örökzöld tánc – a keringő, a tangó, a foxtrott, a polka, … és végeredményben a csárdás is.

A társastánc, a ma születő tánc is, általában egy-egy nép hagyományos tánckultúrájából meríti mozgáskincsének alapját, alapritmusát, tartásformáját. Az alkotója, kreálója tartalmilag a kor igényét kifejező gondolattal, érzelemmel, vággyal kapcsolja össze. Ezért tudott és tud jelenleg is ez a fajta tánc világviszonylatban tért hódítani.

Takács András

Felvidék Ma - felvidéki hírportál, 2018. április 6.