Folkrádió

Újra gazdára talál Halmos Béla hegedűje a Táncház Napján

A már hagyományosnak számító Táncház Napja idén sem marad el, a Zeneakadémia Koncertközpont és a Hagyományok Háza szervezésében nemcsak a muzsika, hanem a Halmos Béla-vándordíj és emlékérem is gazdára talál.


A szombati koncert fellépői olyan népzenei együttesek, akik elhozzák nekünk a csíki, gyimesi és bukovinai dallamokat a tavalyi Halmos Béla-vándordíj nyertese, Mihó Attila és zenekara jóvoltából, valamint az este során a horvát, szerv és makedón muzsika is képviselteti magát a Kóló zenekar előadásában.

A koncerten a Tázló zenekar képviseli a hagyományos moldvai muzsikát, Tímár Sára énekes közreműködésével. Ők vezetik a főváros jelenleg talán legnépszerűbb, komplex programot kínáló csángó táncházát. A koncert utolsó részében a tavalyelőtti díjazott, Nyitrai Tamás bandája, a Bazseva zenekar hallható, akik különböző erdélyi népzenékkel örvendeztetik meg a népzenét szerető közönséget.

A Táncház Napja az első magyarországi városi táncház évfordulójának alkalmából alakult ki, amit minden évben megrendeznek.

Ekkor adják át ünnepélyes keretek között a Halmos Béla-vándordíjat és a Halmos Béla-emlékérmet is.
Előbbit a Hagyományok Háza, utóbbit a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület alapította.

A vándordíjat – amely nem más, mint Halmos Béla egykori hegedűje – olyan aktív, táncházakban muzsikáló, 40 év alatti, hagyományos népi hangszeres zenét játszó muzsikus kaphatja, aki munkássága során élő kapcsolatot tart a határon túli magyar közösségekkel is, az emlékérem pedig a Táncházmozgalom keretén belül kimagasló szakmai és közösségi „háttérmunkát” hivatott elismerni.

Kultúrvilág, 2019. május 9.