Folkrádió

Világszám a néptáncfesztivál

Demarcsek Györgyöt Mumbaiból hívta a konzul, Ugyan Attila az indonéziai fesztiváligazgatóval egyeztetett – mozgalmas napokat élnek át a 9. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál szervezői, akik hétfő délelőtt a Kossuth téren ott voltak a színpompás programsorozatot felvezető produkciónál, ahol a Nyírség Táncegyüttesből három pár szatmári táncokkal kedveskedett a város vezetőinek, a média képviselőinek és a rácsodálkozó járókelőknek.

Többen a párakapun átlépve frissültek fel, miközben az átszellemült táncosokról patakokban folyt a víz. Ezzel is azt érzékeltették, hogy melegen ajánlják a csütörtökön kezdődő, hat napon át tartó folklóros hömpölygést. Megtehették volna, hogy csak közeli országok reprezentánsaira fókuszálnak, ehhez képest nagyot merítettek: Brazíliától Mexikón át Indonéziáig érkeznek együttesek Nyíregyházára, a 9. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztiválra.

– Divatos szóhasználattal élve azt is mondhatnánk, hogy „túltolták” a szervezők, de valójában mertek nagyot álmodni, így aztán a több földrészt is felvonultató kavalkádot világszámnak is nevezhetjük – fogalmazott dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. – A két évvel ezelőtti néptáncfesztivál is nagyon emlékezetes és sikeres volt, ezt remélem most is. Bőséges a választék, a műsorfüzet is alátámasztja, hogy nagyon változatos és érdekes hét elé nézünk. Az egészen biztos, hogy az összes külföldi résztvevő elviheti városunk jó hírét. Az külön öröm, hogy a városban működő színvonalas néptánccsoportok is megmutathatják: mennyire tehetségesek.

A fesztivál főhadiszállása ezúttal is a Nyíregyháza első polgármesteréről elnevezett Inczédy György Középiskola Kollégiuma lesz.

– Eredetiség és sokszínűség – ez a küldetése a fesztiválnak, ami 23 éves múltra tekint vissza. A szervezésben és a pénzügyi háttér megteremtésében ezúttal is igen nagy szerepet vállalt az önkormányzat. Az 5 nap alatt 10 helyszínen 20 program lesz, ahol 11 táncegyüttes 300 táncosa, 50 zenésze, énekese hoz jókedvet a városunkba – mondta Demarcsek György fesztiváligazgató, a főszervező Nyírség Táncegyüttes művészeti vezetője (Bohács Gittával és Éder Róberttel), a fesztiváltitkári teendőket Bán Annamária és Ugyan Attila látják el. Mellettük fellép még az Igrice Néptáncegyüttes (együttesvezető: Kerepesi Attila, művészeti vezetők: Fabu Bettina, Tóth Bence), a Szabolcs Néptáncegyüttes (művészeti vezető: Ignácz Gergő, művészeti asszisztens: Dalanics Nikoletta) és a Figurás Táncegyüttes (felkészítő mesterek: Szilágyi Zsolt, Szilágyi Zsoltné Ujlaki Marianna és Mikulics Ádám).

– A nyitó gálaműsor pénteken 19 órakor kezdődik a Kossuth téren, ahol 21 órától a kiváló Esszencia zenekar ad koncertet – említette Ugyan Attila. – Szombaton 14 órától az együttesek tánctérré varázsolják a városháza előtti teret és környékét. Este héttől a Váci Mihály Kulturális Központban kezdődik a Népek, táncok, kultúrák három földrészről című műsor. Hétfőn este nyolctól a Rózsakert Szabadtéri Színpadon Amerika, Ázsia és Európa kiváló táncosai lépnek színpadra. Kedden az ünnepi műsor része lesz a fesztiválzáró gálaműsor.

– Augusztus 20-án 17 órakor kezdődik az ünnepi műsor. A díszpolgári cím és az egyéb rangos kitüntetések átadása mellett lesz világzenei koncert is a Kossuth téren, a programot tűzijáték zárja – jegyezte meg dr. Ulrich Attila, a megyeszékhely alpolgármestere.

LTL

SZON, 2019. augusztus 12.